Guest

2012 van!

2012-05-19T12:45:03Z

Nézem a tőzsdei jelentésekben a Facebook botladozó, ereszkedő árfolyamát. "Csalódás!" - olvasom több szalagcímben.

Csalódni talán az csalódhatott, aki azt hiszi, hogy még mindig 1995-öt írunk.

K+F

2012-05-16T06:31:20Z

Hétfő este, az iskola képviseletében elmentem az Ericsson budapesti kutatás-fejlesztési központjának rendezvényére az MTA székházába. Egyetemi partnereiket hívták meg. A beszédekből kirajzolódott a központ története. Ma már ezernél több mérnököt alkalmaznak. A BME egyik ismerős tanárától megtudtam, hogy a központtal való együttműködésük keretében már nyolcvan doktori fokozat született. Érdekes világ ez, jó lenne esettanulmányt írni róla.

Útelágazás

2012-05-15T06:46:56Z

Egy kis vezetési eszmefuttatás az ITBusiness publicisztika-rovatában.

Bármi áron

2012-05-14T10:42:00Z

Centrál Színház: Egy nyári éj mosolya. Szeretem a musicaleket, de nem ezt a fajtát, a „nesze semmi, fogd meg jól” típust, ahol a zene és a tartalom hiányát elegáns csomagolással helyettesítik. Áltörténet álkonfliktusokkal és álzenével; a lényeg az, hogy a közönség azt higgye, valami különlegeset lát, pedig valójában nem lát semmi fontosat, porhintés az egész, díszes borításban, kicirkalmazva, márkázva, levédve. Túristacsalogató látványosság.

A legfurcsább a hangosítás, amitől egyrészt úgy néznek ki a homlokukon mikrofonozott színészek, mint Tamara Jagelló hadnagy az Orion űrhajó fantasztikus kalandjaiban, másrészt az előadás szellemképes vagy inkább szellemhangos lesz, a hang ugyanis egészen máshonnan jön, mint ahol a színész áll éppen, minden megkettőződik tehát, a színész elválik a saját hangjától akkor is, amikor éppen nem énekel, hanem csak beszél.

Amúgy teljesen mindegy, milyen ez a darab, a lényeg az, hogy Törőcsik Marit lehet látni benne, őt pedig meg kell nézni, bármi áron.

Reggel a klubban

2012-05-11T07:49:39Z

A minden hónap első keddjén esedékes ITBusiness informatikai klubrendezvényre most a második héten és csütörtökön került sor, de sebaj, a téma érdekes volt, a jó társaságról nem is beszélve.

Két téma keveredett össze szerencsésen Rékasi Tibor felvezetésében: a vállalati informatikai vezetők (újmagyarul: a CIO-k) szerepkörének megváltozása és a cloud computing, vagyis a felhő-számítástechnika. Azért nevezem ezt szerencsés találkozásnak, mert ha a felhő-modell elterjed, az nyilván nagy hatással lesz a vállalati informatikai részlegekre és azok vezetőire is.

Az összehasonlítás kedvvért képzeljük magunkat a gyárak villamosításának kezdeti korszakába. A villamosítás már beindult, de a mai nagy közüzemek még nincsenek sehol. Mindenki magának villamosít, generátorokat telepít a gépei mellé. Olyan emberekre van szükség, akik működtetni tudják ezeket, ha elromlanak, meg tudják őket javítani. Minden generátor+munkagép kombináció sajátos sziget, önálló egység.

A közüzemek fejlődése azonban technikai és gazdaságossági okokból rohamléptekkel halad előre. A saját generátorok feleslegessé válnak: az áramot a közüzemektől vesszük, dróton jön, ami konnektorban végződik. Ráadásul ez az áram sem a régi már: a közüzemi háttér miatt szabványosodott. Energetikai szakembereinknek már nem csavarhúzóval kell mászkálniuk a generátorok között, hanem azt kell tudniuk, honnan vegyék az áramot, mit kíván a vállalat, milyen legyen az üzemek, a gépek optimális energiaellátása, mit lehet kezdeni az elektromos energiával, mit lehetne vagy kellene még villamosítani, mennyi áram kell a jövőben, mi kell a biztonsághoz.

A felhő-megoldások terjedésével valami hasonló történhet a vállalati informatikában. Saját gép- és alkalmazás-szigeteinkről átállunk a kívülről vásárolt, szabványosabb megoldásokra, majd használat alapján fizetünk. Ezt teszi lehetővé a technika, erre kényszerít minket a verseny és az összevont szemöldökű pénzügyi vezető.

Az áram-informatika összehasonlítás ennyiben mindenképpen tanulságos, nem árt megnézni, mi is volt annakidején a közművesedés következménye az ellátási lánc egyes szereplőinél (infrastruktúraépítők, energiatermelők, energiaszállítók, gyártók, végfelhasználók), ki hogyan alkalmazkodott, idővel ki járt jól és ki rosszul.

A hasonlat azonban nem tökéletes. Az elektromos energia szabványos tömegtermék, egyfajta „commodity”. A felhőből nyújtott informatikai szolgáltatások is lehetnek ilyenek, és bizonyára vannak olyan vállalatok és más szervezetek, amelyeknek a szabványos közüzemi szolgáltatások tökéletesen elegendők. Az informatikának azonban nem egyszerűen a szabványos IT infrastruktúra biztosítása a feladata, és akkor rögtön itt vagyunk a megkülönböztetés témájánál.

Tudjuk, hogy az üzleti sikerhez megkülönböztetés kell: másnak, jobbnak kell lenni a többieknél. Ha csupa szabványos, mindenki számára szabadon hozzáférhető informatikai alkalmazást használok, akkor az informatika nem fog a többiektől megkülönböztetni: ez utóbbihoz valami egyedi kell, ami csak nekem van. Ha egy vállalat számára az informatika fontos megkülönböztető eszköz, akkor az alkalmazásparkjában a szabványosak mellett egyedi megoldásoknak is helyet kell kapniuk. Az, hogy mi legyen szabványos, és mi egyedi, csak a vállalat stratégiájának ismeretében, azzal összhangban dönthető el, és ennek a döntésnek a CIO a kulcsfigurája – ha képes erre. Ha nem képes, akkor meg fog gyengülni a pozíciója, egyfajta informatikai házmester lesz, aki csavarhúzóval és tartalék biztosítékokkal a zsebében mászkál a folyosókon.

A vezető, az informatikát stratégiai tényezőnek tekintő vállalatok hibrid megoldásokat fognak alkalmazni: közfelhő + saját felső + saját egyedi megoldások. A megfelelő kombináció kialakítása elvileg a CIO feladata lesz, de ehhez fel is kell nőnie. Hogyan? Mi is ezen törjük a fejünket itt az iskolában.

Stukker

2012-05-09T10:55:00Z

Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? Egy régi, puhafedelű kötetben figyeltem fel erre a színdarabra. Bemutatóját a Thália Színházban nem láttam, de emlékszem rá, hogy nagy siker volt, az előadást sokan emlegették akkoriban. A kötet címlapján álló fényképen ott vannak az egykori szereplők: Inke, Kautzky és a többiek, régi Tháliások a Kazimir-időkből.

Érdemes volt most elolvasni, kifejezetten élveztem. Öt szereplő, öt jellegzetes, karikatúraszerű figura: gengszter, népfi, nagyságos úr, értelmiségi, kispolgár. Egy pisztoly jelképezi a hatalmat. Akihez kerül, abból előbújik az igazi énje, a hatalomvágy, a mohóság, az agresszivitás; akire fogják, az lapít, álcázza magát, alábukik, alkudozik vagy a számára éppen előírt szerepet játssza. A pisztoly mindig véletlenül cserél gazdát, valakinek az ölébe pottyan, aki aztán él a lehetőséggel.

A szövegben érzékelhető némi korabeli öncenzúra, de a figurák elevenek, sőt, egyik-másik szemlátomást új életre kelt néhány évtized után.

Fordítva

2012-05-08T11:30:58Z

A most futó innovációs kurzusomon a „reverse innovation”, vagyis a fordított innováció lesz a téma. Az egyik forrásom Govindarajan és Trimble azonos című, nemrég megjelent könyve.

„Create far from home, win everywhere” – így szól az alcíme, ami kicsit amerikaiasan hangzik, de jól kifejezi a lényeget. A fordított innováció azért fordított, mert nem egy fejlett országban lévő vállalati fejlesztőközpontból indul, az újdonság nem a központi laboratóriumokban születik meg, hanem valahol a végeken, a fejlődő világban, aztán onnan jön szépen vissza a gazdagok közé. Ott látja meg a napvilágot, ahol hatalmas tömegeknek lenne szüksége rá, de nincs elég pénzük a drága, szuperfejlett megoldásokra: valami sokkal olcsóbbat szeretnének, de azért olyat, ami működőképes, a célnak megfelel, sokkal jobb, mint a semmi. Legyen 80-90%-kal olcsóbb, de a teljesítménye érje el a csúcsváltozatok teljesítményének 70-80%-át. Jóval olcsóbb, de nem sokkal rosszabb.

A könyv szerzői szerint a „glakolizáció” ilyen esetekben nem a megfelelő megoldás. „Glokalizálni” annyit tesz, mint valaminek a csúcsváltozatát helyi (értsd: szegényes) körülményekhez adaptálni, lebutítani, lecsupaszítani, hogy olcsóbb legyen. Nem ezt kell csinálni, állítja Govindarajan és Trimble, hanem alaposan tanulmányozni kell a célország helyzetét, a jövedelmeket és a fogyasztási helyzeteket, majd a fejlesztési munkát egy, főleg helyi munkatársakból álló, a központi fejlesztőkről irányítási szempontból leválasztott, de azok tudásához is könnyen hozzáférő csapatra kell bízni, amely nem a meglévő modellekből indul ki, hanem elölről kezdi az építkezést.

A csapatnak szigorú költségvetési korlát mellett kell dolgoznia, hiszen a termék árának elfogadhatónak kell lennie az adott környezetben. Az olcsóság mellett olyan megoldással kell előrukkolni, amelynek nincs szüksége fejlett infrastruktúrára, könnyen használható és javítható, amennyire lehet, szabványos alkatrészekből táplálkozik, bírja a strapát, ritkán romlik el, hordozható, stb. Rengeteg költségcsökkentési ötletre van szükség; a könyv leírja például, hogy egy hordozható orvosi diagnosztikai készülékbe buszokon és villamosokon használt jegyautomaták printerét építették be.

A könyvben remek példák sorakoznak: szívkórház, traktor, EKG, adattároló… Gyakori eset, hogy a fordított innováció fenti módszerével előállított termék fejlett országokban is népszerűnek bizonyul, a piac lágy altestébe harap bele, hogy történelmi hasonlattal éljünk, vagyis alulról, a piac alsó végéből kezdi meg hódító útját, onnan kapaszkodik felfelé, kannibalizálással fenyegetve a csúcsmodelleket. Ha ez bekövetkezik, akkor az már klasszikus „disruptive innovation”, ahogy azt Christensen professzor leírja.

Ha belegondolunk, a „reverse innovation” tulajdonképpen a „disruptive innovation” sajátos esete.

Mesebeli Afrika

2012-05-07T14:45:24Z

Vállalkozási kurzusokon, amikor vállalkozási lehetőségek kereséséről van szó, mindig le szoktam vetíteni egy filmet a mobiltelefonos mikrofizetések terjedéséről Afrikában. A példa azt bizonyítja, hogy az elmaradottság, az infrastruktúra gyengesége vagy kifejezett hiánya bizonyos esetekben milyen különleges lehetőségeket rejt magában: át lehet ugrani akár teljes fejlődési fázisokat is.

Most itt egy érdekes adat: Kenyában a felnőttek 68%-a haszálja a mobiltelefonos mikrofizetési rendszert. Ha belegondolunk, ez egy elképesztően magas szám.

Inflexiós pont

2012-05-03T15:25:27Z

„A legszebb férfikor” – modulnyitó előadás az elektronikus kereskedelmi szektor növekedési esélyeiről a SZEK.org kilencedik tavaszi nagykonferenciáján. Abból indultam ki, hogy a növekedés szempontjából az elektronikus kereskedelem várhatóan ugyanolyan pályát fog befutni, mint a technikai piacok nagy része: némi lappangás után gyors emelkedés, majd inflexiós pont jön, végül a növekedés lelassul, esetleg némi visszaesés is bekövetkezhet. Ezt a pályát nevezik a marketingben S-görbének, nagyon szép példák vannak rá.

Megkockáztattam azt a hipotézist, hogy itthon már valahol az inflexiós pont közelében járunk; ez az a pillanat, amikor a növekedés sebessége csökkenni kezd: a piac még nő, de már nem olyan gyorsan, mint korábban. Felsoroltam néhány tényezőt, amelyeket érdemes figyelni a növekedés és az inflexiós ponthoz való közeledés szempontjából, mivel hasznos indikátorok lehetnek. Ilyenek voltak

(a) a fogyasztás általános növekedése és az internetes vásárlások növekedése közötti olló összezárulása,

(b) a korai után a késői többség határozott megjelenése az internetes kereskedők célkeresztjében,

(c) az elektronizálásnak eddig ellenálló különleges szegmensek meghódítására tett kísérletek, vagyis a tömegpiacok felől a speciális piaci rések felé való fordulás,

(d) az ügyfelek megtartása fontosságának növekedése új ügyfelek megszerzésével szemben: új ügyfeleket egyre nehezebb szerezni, a kérdés az, hogy mit tudunk kezdeni a meglévőkkel,

(e) az érett piacokra jellemző cégfelvásárlások szaporodása,

(f) a pénzügyi befektetők érdeklődésének lanyhulása, amit jól kifejezhetnek a stagnáló vagy lankadó árfolyamok,

(g) egyes feltörekvő külföldi piacok felértékelődése, vagyis növekedési lehetőségek keresése az anyaországon kívül.

A figyelésre javasolt indikátorok felsorolása után arra hívtam fel a figyelmet, hogy a technikai fejlődés egyrészt gyengítheti, másrészt javíthatja az elektronikus kereskedelem esélyeit. Jól látható például, hogy a hagyományos bolti kereskedelem sok helyen erőteljesen modernizál, új eszközök és alkalmazások segítségével több olyan előnyt tud biztosítani, amelyek eddig az elektronikus kereskedelemhez kapcsolódtak, vagyis technológiával támogatott ellentámadásba lendült, és mindenféle hibrid megoldásokat produkál. Példákként az intelligens bevásárlókosarakat, az ügyfelek azonosítására, vásárlási viselkedésük, bolti szokásaik követésére alkalmas kamerákat és az elektronizált próbafülkéket hoztam fel.

A technikai fejlődés ugyanakkor még beláthatatlan jelentőségű új távlatokat nyithat meg az elektronikus kereskedelem előtt, gondoljunk csak például a termelés digitalizálására és az additív technológiákra, a 3D-s printerek terjedésére és csökkenő árára, vagy a hatalmas adatközpontokra, amelyektől virtuális gépeket és webszolgáltatásokat lehet vásárolni, ami természetesen elektronikus kereskedelem a javából. Ha belegondolok, az iPadem tulajdonképpen azért lehet ilyen vékony, mert a másik vége valahol a felhőben van…

Álomfejtés

2012-05-02T06:53:40Z

A hosszú hétvége forró óráit kihasználva elolvastam néhány színdarabot egy 1984-85-ös Rivalda-kötetből. A nyolcvanas évek közepén járunk tehát, pár évvel a politikai rendszerváltás előtt. A régi rendszernek már nincs tartása, de az újnak sincs még, tartalma, formája, megszületésnek időpontja bizonytalan.

Kertész Ákos Családi ház manzárddal című darabja az ideológia és a valóság nevetséges ellentmondását tükrözi. Moldova György cinikus képet ad a világról Az élet oly rövid…-ben, amit a kötet krónikásai szerint a Radnóti Színpadon mutattak be. Cinikus képet, hiszen azt állítja: idővel minden rendszerben ugyanazok a szerepek jelennek meg, sőt, a szereplők sem változnak.

Az általam most olvasotak közül a legbonyolultabb Hubay Miklós darabja, a Freud az álomfejtő álma. 1938-at írunk, Bécsben már Hitler az úr, Freud Zsigmond emigrációba készül Angliába. Nővérével együtt vonatra száll, ahol üldözőkkel és üldözöttekkel találkozik. Lepihen, álmában Ferenc József császárt analizálja. A császár persze csak ürügy, igazából a történelem lelkivilágáról van szó, 1848-tól a második világháború kitöréséig: országok és uralkodók traumáiról. Az analitikus kérdez, az uralkodó beszél, a történet, illetve a történelem fonala kibomlik, okra okozat következik, megoldás nincs, a sorozat végtelen.

Ratkó József Segítsd a királyt! című drámájába is belekezdtem, de még nem végeztem vele. Olyan, mintha egy opera szövegkönyvét olvasnám, áriákkal, duettekkel és mozgalmas tömegjelenetekkel.

Lift

2012-04-27T04:28:37Z

Karinthy Ferenc: Mélyvízi hal. "Novellák" - ez van a cím alá írva, és valóban, a kötetben sorakozó írások önálló történetek, kerek egészek. Az olvasó azonban újra és újra ismerős alakokra és helyzetekbe bukkan bennük: az új történetben valamelyik előző folytatódik, a főszereplő ugyanaz, vagy esetleg valamelyik korábbi mellékszereplő kerül reflektorfénybe, az ő sorsát követhetjük tovább.

Az események sora a bácskai tragédiával kezdődik, és valahol a múlt rendszer utolsó éveiben ér véget. A novellák bemutatják, mi történik a társadalom egyes jellegzetes figuráival a nagy történelmi felfordulások idején, amikor egyesek hirtelen jóval magasabbra, mások viszont mélyebbre kerülnek a ranglétrán, az élethelyzetek pedig radikálisan megváltoznak. Keszonbetegség - azt hiszem így nevezik azt, amikor valaki túl gyorsan emelkedik vagy süllyed.

Az írás eleven, többségük nem kopott semmit, az egyetlen kivétel talán egy erőltetett oknyomozó újságírói krimi, a házszentelő története, a végén Haudek nagyáriájával: ezen a ponton Karinthy valahogy nem tudott igazán fogást találni, talán nem volt meg hozzá a kellő látószöge.

Könyv

2012-04-26T04:31:06Z

Tegnap este elmentem a Moholy-Nagy Egyetem rendezvényére a könyv jövőjéről, a jövő könyvéről. Több, bemutatókkal fűszerezett, időnként érzelmektől is fűtött kiselőadás és beszélgetés hangzott el digitalizált, multimédiás könyvekről és folyóiratokról, az ezekkel kapcsolatos múltbeli és jelenleg futó projektekről, kísérletekről, az iPadek és Androidok képességeiről, a szórakoztatással vegyülő számítógépes oktatásról ("edutainment"), az ember megismerési, felfogási képességéről, az új médiumok design-vonatkozású kihívásairól, a nem-lineáris olvasás jelenségéről és vélt vagy valós veszélyeiről, a figyelemért folytatott piaci harcról és annak következményeiről, a képfelismerésen alapuló könyv-számítógép együttműködésről, karakteres fogyasztói csoportok igényeinek kiszolgálásáról.

A teremben valószínűleg én voltam az egyetlen közgazdász. Szakmám szempontjából a kérdést (sajnos) így is fel kell tenni: kinek és meddig lehet kifizetődő a könyvkiadási tevékenység? Fenntarthatók-e a jelenlegi könyvkiadási üzleti modelllek?

Gyártás

2012-04-25T04:31:36Z

A The Economist friss számának melléklete új termelési technológiákkal, a gyártás digitalizálásával foglalkozik: additív technológiák, robotok, újfajta folyamatos eljárások stb.

Az innovációk egy sor érdekes jelenséggel járnak. A lap - érthetően - fölöttébb óvatos a társadalmi, geopolitikai, jövedelmi, növekedési és egyéb hasonló tárgyú következtetések levonásánál, de felhívja a figyelmet például arra, hogy mivel a gyártásban minden jel szerint csökkenni fog a munkabérek jelentősége, az outsourcing-hullám egyes területeken megfordulhat: a gyárak egy része visszatelepülhet az anyaországokba.

A mindent átható digitalizálással valószínűleg az elektronikus kereskedelem is új lendületet kap, és egészen meglepő irányokba is fejlődhet.

Forradalom!

2012-04-23T06:33:30Z

Szombaton, az MBA-s „Innovation and Intrapereneurship” kurzus első foglalkozásán levetítettem egy interjút Carlota Perezzel. A CISCO készítette, ami meg is látszott a kérdéseken.

Carlota Perezzel már többször foglalkoztam ebben a blogban. Van egy érdekes modellje a technológiai forradalmakról, vagy másképpen a nagy innovációs ciklusokról. Századunk elején találkoztam vele először, több könyvben és tanulmányban hivatkoztam rá. Mivel változatlanul relevánsnak tartom, most ismét elővettem: lássuk, mit szólnak hozzá a hallgatók, mire megyünk vele manapság.

A kérdés most az, túl vagyunk-e a negyven-hatvan évet átfogó innovációs ciklusok közepén Carlota Pezez szerint törvényszerűen bekövetkező válságon, és valóban egy új aranykor áll-e előttünk.

Ami meghökkentő: az említett korszak leírását olvasva az az érzésem, hogy valamilyen politikai nyilatkozatot látok: „…megregulázni a pénzügyi szektort…, …spekuláció helyett a termelésre koncentrálni…, …harmonikusabb társadalmat…, erősebb középosztályt…, …erősebb államot, több szabályozást…”

Érdekes.

A foglalkozás után az egyik hallgató feltett egy linket a Facebookra a The Economist egyik friss cikkéhez, ami a „harmadik technológiai forradalom”-ról, jelesül a termelés digitalizálásáról szól.

Így pláne érdekes…

X és Y

2012-04-19T17:19:06Z

Vezértalálkozó, második nap. Nagyrészt vezetési tárgyú előadások. A program végén heves vita arról, lehet-e, érdemes-e egy kifinomult informatikai alkalmazással mérni, hogy a vállalat alkalmazottai mikor és min dolgoznak.

Az igény nyilvánvaló: a vezetők szeretnék tudni, hogy mikor dolgoznak az emberek és mikor nem, melyik feladattal foglalkoznak éppen, merre járnak, a vállalat szempontjából hasznos munkát végeznek-e vagy netán a bulvárlapokat olvassák az interneten. Ha ez kiderül, ha a gép erről pontos, naprakész, valós idejű információt ad, sőt mi több, bizonyítékokkal is szolgál (a munkavégzőnak például fényképeket kell feltöltenie arról, ahol éppen jár), azt is tisztábban lehet látni, hogy mi mennyibe kerül, mire megy a bérköltség, melyik projekt nyereséges, stb.

A lezáratlan (lezárhatatlan?) vitában az X és az Y elméletet láttam megelevenedni.

Amúgy valamikor régen én is dolgoztam olyan munkahelyen, ahol ezt a nyomkövetést papíron próbálták megoldani a vezetők: munkanaplót kellett vezetni arról, min dolgoztunk aznap, szépen szétosztva a munkaórákat a feladatok között; feltételezem, hogy a számvitel ennek alapján allokálta a bérköltségeket. A rendszert nem vettük komolyan, a vezetők se: a naplók feldolgozása nehézkes volt, a beírtak ellenőrzése szinte lehetetlen (ki tudta volna Pestről megmondani, hogy hány órát dolgoztam egy kazincbarcikai kiküldetésen, és az is vicces lett volna, ha telefonon megkérdezik az ottani ügyféltől, tényleg jártam-e náluk aznap), az információk túl későn jöttek, nem voltak naprakészek.

Ma viszont a technika sokkal többre képes, felerősödik tehát a csábítás, hogy mérjünk, kövessünk, ellenőrizzünk, figyeljünk. Igény tehát van, modern eszköz is van hozzá - de hoz-e eredményt a használata, ettől lesz-e jó egy vállalat?

Árazás

2012-04-19T06:26:21Z

Tegnap Tarcalon megkezdődött a 23. Vezérigazgató Találkozó. Egyik műsorszámként a felhő-számítástechnikáról beszélgettünk. A kerekasztal egyik résztvevője, foglalkozására nézve adószakértő, megjegyezte: át kellene gondolni a transzferárazás problémáját is. Igen, ez jó téma, akár szakdolgozatot is lehetne belőle írni: webes szolgáltatások transzferárazási problémája vállalatcsoportokban, különös tekintettel a nemzetközi cégekre.

BI 2012

2012-04-17T11:24:33Z

Közeledik az IQSymposium, vagyis az IQSYS tavaszi nagyrendezvénye az üzleti intelligenciáról (BI). Néhány pontban megpróbálom összefoglalni, hogy a magam részéről, külső szemlélőként mit látok ezen a területen.

DEFINÍCÓS BIZONYTALANSÁG. Közvetlenül az iskolai íróasztalom mellett egy könyvespolc áll. A kiadóktól gyakran kapok tanári példányokat informatikával, vezetői információs rendszerekkel foglalkozó tankönyvekből. Ezek szinte mindegyikében van legalább egy fejezet az üzleti intelligenciáról. Tartalmi szempontból sok közöttük a hasonlóság, kétségtelenül van bennük egy közös mag (majdnem azt írtam, hogy „törzsanyag”), de vannak eltérések is. Jól látszik, hogy a BI határvonalát szerzőik különbözőképpen húzzák meg. Egyéb okok mellett ez nyilván azzal is magyarázható, hogy az üzleti intelligencia egyre kevésbé fogható fel önálló területként: az intelligencia minden fontos, informatikával támogatható dologba beépül.

Mindazonáltal, a példa kedvéért nézzük meg, milyen alfejezeteket tartalmaz például a Johns Hopkins Egyetem információs rendszerekkel foglalkozó tankönyvének BI témájú fejezete: (1) a döntéshozatal szintjei, (2) Az üzleti intelligencia (adat)forrásai, (3) adatbányászat és döntéstámogató rendszerek, benne mintázatok, rendek és összefüggések elemzése, statisztika és modellezés, szövegbányászat, szimuláció, optimalizálás és előrejelzés, mesterséges intelligencia, robotika, szakértői rendszerek, neurális hálók, (4) web-analitika, benne mindenféle metrikák, forgalomelemzés, reklámok hatékonyságának értékelése, (5) műszerfalak, portálok és mashupok, vagyis lényegében a megjelenítés tudománya és gyakorlata.

AZ IT ÉS AZ ÜZLET ÖSSZEHANGOLÁSA. Az üzletnek erős információs alapokra van szüksége. Általános követelmény ez, nem csoda, ha az üzleti intelligenciánál is masszívan megjelenik. A lényeg a kölcsönös alkalmazkodás és támogatás, miközben a kezdeményező bármelyik fél lehet, nem egyszerűen arról van szó tehát, hogy az üzet „megrendel”, a BI pedig "szolgáltat": az üzlet sokszor azt sem tudja, hogy mit rendeljen, vagy mit rendelhet meg. Nagyon megnyerte a tetszésemet a ROI mutató „Return on Intelligence”-ként való értelmezése: azt üzeni, hogy a BI pénzbe kerül, a fejlesztése befektetést jelent, aminek meg kell térülnie, bármennyire is nehéz annak a kimutatása, hogy ez miként történik.

CONSUMERIZATION. Fordítással nem kísérletezem; azt a jelenséget jelölik vele, amikor valamilyen újdonság először a fogyasztói piacon jelenik meg, és csak ez után kerül át üzleti-intézményi használatba. A fogyasztói piacon való elterjedéshez persze az szükséges, hogy az újdonság használata egyszerű és barátságos legyen, lásd például a Google keresőjét vagy az Apple internetes boltját és rengeteg népszerű alkalmazását. A BI esetében a consumerization így értelmezhető: kifelé az elefántcsonttoronyból, üzleti intelligenciát mindenkinek, BI-t a népnek! Az üzleti intelligencia decentralizálódik és demokratizálódik: lefelé áramlik a hierarchiában és kifelé az IT szervezetekből. Az üzlet azt akarja, hogy minden alkalmazottja, legyen bárhol is a hierarchiában, a lehető legjobban végezze a munkáját, hatékony és okos legyen, ismerjen fel és használjon ki minden lehetőséget. Ez akkor lehetséges, ha a BI mindenkinek a keze ügyében van, használata egyszerű, sőt, élvezetes, felületei barátságosak, könnyű megtalálni, amire éppen szükség van, és az könnyen testre szabható, akár önkiszolgáló alapon is hozzáférhető. Ide sorolnám a vizualizálás követelményét is: a fejlődés e téren valóban „látványos”, a szó legszorosabb értelmében, de elé biggyeszthetjük az „interaktív” jelzőt is: interaktív vizualizálás, vagyis közvetlenül láthatom, mi történik, ha valamit megváltoztatok, vagy éppenséggel megváltozik magától.

SMART SYSTEMS. Futótűzként terjednek mindenfelé. Mi kell ahhoz, hogy egy rendszer (legyen az egy tehénistálló, a lakásom fűtése, a budapesti közlekedés, egy kórház, egy gyár, egy hivatal, egy iskola stb.) okos, agyafúrt, vagyis „smart” legyen? Releváns adatok folyamatosan gyűjtve, továbbítva, rendezve és tárolva, intelligens elemzések, mindenféle összefüggések, mintázatok, trendek feltárása, a felismerések alapján ésszerű megoldások, módosítások, beavatkozások kidolgozása, eredményes megvalósítás, az eredmények visszacsatolása, valamint folyamatos „öntanulás” mindezekből. Számtalan példa van szerte a világban. Az intelligencia a „smart” rendszer szerves része, attól elválaszthatatlan.

BIG DATA. Az előző pontban említett rendszereket egyre több forrásból lehet hatalmas tömegű digitalizált adattal etetni. Számtalan forrás van, hiszen tele vagyunk mindenféle szenzorokkal, kamerákkal, kütyükkel, tranzakcióinkat elektronikusan bonyolítjuk, zsebünkben mobiltelefon lapul, drótpostán érintkezünk, és így tovább. Az igazi probléma az, hogy mit kezdünk ezzel a rengeteg adattal, különösen a rosszul strukturáltakkal, mit tudunk belőlük kiolvasni, és ha felismertünk valamit, miként lesz abból üzleti haszon.

KÖZÖSSÉGI HÁLÓZATOK. Az üzleti intelligencia jó ideje kacérkodik velük. Az üzleti BI nem elégedhet meg a belső adatokkal: a döntések támogatásához szélesre kell tárni az ablakokat, körül kell nézni a külvilágban: mit csinálnak az emberek? Hogyan viselkednek? Mi fontos nekik? Mire harapnak? Miről vitatkoznak, mit szapulnak, mit dicsérnek? Mire vágynak, mire költenek, mit mérlegelnek? Mit csinálnak a versenytársaink? A megoldás kézenfekvőnek látszik: ott vannak a közösségi hálók, rajtuk a rengeteg duma, fénykép, film, hivatkozás, link, ott vannak a blogok, a mindenféle honlapok, internetes médiumok, a fórumok – mindazonáltal a BI-nek még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy ezt a hatalmas és ugyanakkor rendkívül tarka „adatbányát” ki tudja aknázni, a sokféle információt közös nevezőre tudja hozni és fel tudja dolgozni. A vágy titokzatos tárgya talán egy olyan egyszerű és jó integrációs képességekkel rendelkező, befelé és kifelé egyaránt tekintő, a belső és a külső adatokban összehangoltan kutakodó kereső rendszer, mint a Google-é.

CLOUD COMPUTING. A felhőbe való vándorlás, felhő-megoldásokra való áttérés határozott tendencia. Miért lenne kivétel az üzleti intelligencia? Nincs erre semmi oka. A verseny, a költségcsökkentés kényszere, a fix költségek és nagy induló beruházások kiváltása erős kényszert jelent – ne feledjük, az üzleti oldalon nagy a nyomás, nehéz időket élünk, ha valakinek eddig nem tűnt volna fel. De van más szempont is. Egyre több vállalatnál látom, hogy igazából nem a profitjukat vagy a piaci részesedésüket szeretnék maximalizálni, hanem a rugalmasságukat: könnyű skálázhatóság felfelé és lefelé, minél kevesebb terhes elkötelezettséget jelentő saját nagyberuházás, rugalmas forrásbiztosítás, villámgyors megjelenés a Föld legkülönbözőbb pontjain felbukkanó piacokon… Mindezek a felhőért kiáltanak.

MOBILITÁS. Ezt akár korábbi pontok kapcsán is említhettem volna. Az interneten elérhető felhő-alkalmazások nyilván elősegítik a mobilitást. A mobilitás a fentebb említett „consumerization”-nal is összefügg, hiszen a mobil eszközökön (itt leginkább a táblagépekre és okostelefonokra kell gondolni) csak a könnyen kezelhető, barátságos, grafikus, billentyűzet nélkül (is) manipulálható alkalmazások futnak jól, a nép ezekhez van hozzászokva.

SEBESSÉG. Nagyon fontos képesség itt a lista végén, vagy nevezzük inkább követelménynek. A régebbi BI megoldásokra vonatkozóan az volt a legkeményebb bírálat, hogy múltbeli adatokra épülnek, lassúak, körülményesek, vagyis mire eredményt produkálnak, már elment a hajó. Manapság a tapasztalatok mellett valós idejű információk is kellenek, értékelhető előrejelzési képességgel: a kínálkozó lehetőségeket röptükben kell megragadni, azonnal, helytől függetlenül.

Ottlik

2012-04-16T14:24:58Z

Jó ideje nem olvastam semmit Ottlik Gézától. Hogy pontosabb legyek: csak az Iskola a határont olvastam évtizedekkel ezelőtt, azóta semmit, talán egy-két rövid írást, de azokra sem emlékszem.

Súlyos hiba ez, amit most megpróbálok jóvátenni.

A borongós időt kihasználva egy ültő helyemben elolvastam A Valencia-rejtélyt. Fogalmam sem volt róla, hogy Ottlik színdarabot is írt. Pontosabban: a Valencia úgy néz ki, mint egy színdarab, de nincs tudomásom róla, hogy előadták volna színpadon, arról viszont igen, hogy hangjáték, majd a kilencvenes években tévéjáték készült belőle. (Tévéjáték: emlékszik még valaki erre a műfajra? Volt idő, amikor nem végtelen vetélkedőket és idétlen szappanoperákat néztünk a királyin, hanem frissen készült tévéjátékokat. Dömölky, Esztergályos…)

A Valencia egyébként nagyon élvezetes olvasmány. Fizikusokról szól, akik szinte mindent tudnak már a világról, annak végét is megjövendölik, éppen csak saját érzelmeikkel nincsenek tisztában, önmagukon nem igazodnak el. Komoly játék, sok vidámsággal. Egyben látlelet egy hajdani egyetemi világról.

Újra itthon

2012-04-12T06:43:59Z

„Jobless repatriation” – ezt a kifejezést Martin Ford The Lisghts in the Tunnel című könyvében találtam. „Jobless” azt jelenti, hogy munka nélkül, postosabban munkahely nélkül. „Repatriation” alatt pedig hazatelepülést vagy hazatelepítést kell érteni.

A kifejezést Ford a külföldre, valamilyen olcsó országba kiszervezett tevékenységekre vonatkoztatja. A kiszervezés (népiesen: outsourcing, az adott esetben off-shore outsourcing) során a feladatot egy másik országba viszik: egy német vagy amerikai szoftverfejlesztő munkáját például egy indiai vagy pakisztáni veszi át. A munkahely egy másik országba vándorol. Nem vész el, csak odébb megy.

Ford szerint azonban az ilyen kiszervezés sok esetben csak előjáték az automatizáláshoz. A legtöbb kiszervezhető munka automatizálható; csak idő kérdése, hogy ez mikor történik meg. Ha megtörténik, a munka visszatelepíthető az anyaországba, de munkahely már nincs hozzá: az ember feladatát gép veszi át.

Ez a „jobless repatriation”. A munka elvándorol, majd automatizált formában visszajön.

Ford könyve ahhoz a gondolatvilághoz tartozik, amelyikkel már foglalkoztam egy korábbi bejegyzésben. Diagnózisát és példáit élvezettel olvastam, megoldási javaslatait inkább gyanakodva. (Tévedések elkerülése végett: a könyv címében említett fény nem az alagút végén, hanem magában az alagútban van.)

Csak a szél?

2012-04-11T06:54:26Z

Mozi: Csak a szél. Gyerekkoromban néhány évet egy eldugott szabolcsi faluban töltöttem. Az utolsó utcától pár száz méterre, kint a szántóföldeken, egy mélyre ásott, a falut nagy ívben megkerülő kanális partján állt a cigánytelep: másfél tucatnyi sárból tapasztott putri, villany és vízvezeték nélkül. Az egyikben jártam is egyszer; csak arra emlékszem, hogy egy halom szalmán kívül nem volt benne semmi.

A telep lakói közül többet személyesen ismertem, leginkább azokat, akik napszámosként időnként besegítettek a kerti munkába, kapáltak, meggyet szedtek, ólat tataroztak.

Pár év múlva a telepet felszámolták, lakóit egy frissen felhúzott új utca egyforma házaiba költöztették. Idővel egy templom is épült ott, vagy inkább kápolna. A fiatalok akkor már Pestre jártak dolgozni, felszívta őket a munkaerőre éhes építőipar. Egy darabig több ismerős arcot láttam a Kelenföldi pályaudvar közelében álló sokemeletes munkásszálló környékén.

Aztán a film megszakadt.

A Csak a szél a szinte csak arcokkal, tekintettekkel, közeli képekkel dolgozó alkotások sorába tartozik. A kamera csak néha emelkedik fel, többnyire akkor, ha éppen az erdőben járunk. Nem látjuk a falut, és a házat sem, ahol a cigány család lakik. Életük utolsó napjának lehetünk tanúi.

A nagyapa beteg, járni sem tud, a feje csak hátulról látszik. Az apa külföldön van valahol, valószínűleg Kanadában. A család feje az anya: értelmes, önérzetes, indulatait nem mindig tudja elfojtani. Dolgozni jár, valószínűleg közmunkára.

Kitörésre talán a lányának lenne a legtöbb esélye: iskolába jár, angol szavakat magol, szépen rajzol, apját az egyik jelenetben Skype-on hívja fel az iskola gépterméből. Pár év múlva irodista lehetne valahol, esetleg szociális munkás. Valószínűleg tisztában van a helyzetével: siet, mert tudja, hogy rövidesen az ő nyakába szakad a családfenntartás felelőssége. Iskolakerülő öccsét anyjuk haragjával fenyegeti.

A fiú csavarog, különös, a végtelenségig lepusztult helyeken, furcsa, szinte túlvilági figurák között jár. Imbolyogva mozog több világ között. A veszélyérzet talán benne a legnagyobb: menekülésre, bujdosásra készül.

A Csak a szél a lesütött tekintetek, a pár méteres perspektívák filmje. És a reménytelenségé. Kevés beszéd, nekünk kell kitalálni, mi járhat a lehajtott fejekben.

A Művész nagytermében öten ültünk.