 Rékasi Tibor Ügyvezető igazgató
| Rékasi Tibor 2008. szeptember 15-től az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatója. Diplomáját a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán szerezte, majd ezt követően üzleti képzések keretében bővítette ismereteit. Szakmai pályáját az Integra Kft.-nél kezdte ügyfélfelelősként. 1997-től a Unisys Magyarországnál dolgozott a pénzügyi üzletfelek partnereként, majd ügyfélkapcsolati igazgatóként. 2000-ben csatlakozott a Cisco Systems Magyarországhoz, ahol előbb a kiemelt ügyfelekért felelős értékesítési vezető, majd a nagyvállalati üzletág igazgatója lett. 2007 februárjában kinevezték a Cisco Systems Magyarország ügyvezető igazgatójává, és ebben a pozíciójában a vállalat operatív irányítása mellett felelős volt a teljes hazai értékesítési tevékenység koordinálásáért is. |
 Ragoncsa Géza Ügyvezető igazgató-helyettes
| Ragoncsa Géza 2009. januárja óta tölti be az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatóhelyettesi posztját. 1984-ben szerzett villamosmérnöki diplomát a Budapesti Muszaki Egyetemen. Szakmai pályáját az ipari automatizálás területén hardver- és szoftver fejlesztőként kezdte. 1989-tol 10 éven át irodaautomatizálási, logisztikai, vállalatirányítási, egészségügyi és telekommunikációs szoftverek fejlesztésével, tervezésével, projektvezetésével foglalkozott. Ezt követően különböző vezető pozíciókban pénzintézeti és ipari vállalatok informatikai rendszereinek tervezését, fejlesztését és üzemeltetését irányította. 2004 novembere óta tagja az IQSYS csapatának, a kezdetekben a pénzintézeti üzletág projektigazgatója volt. Ragoncsa Géza a megvalósításért felelős ügyvezető igazgató-helyetteseként a vállalat ágazatainak munkáját irányítja és elsődleges célja a vállalati hatékonyság növelése. |
 Surján László Operatív igazgató
| Surján László 2011. januárja óta az IQSYS Zrt. operatív igazgatója. Diplomáját 1992-ben szerezte a BME Villamosmérnöki karán, elobb az egyetemen PhD hallgató, majd a KFKI Mérés- és Számítástechnikai Kutató Intézetében fejlesztő mérnök. Főbb kutatási területe a mesterséges intelligenciához és képfeldolgozáshoz kapcsolódó hatékony algoritmusok keresése. A KFKI csoporthoz 1999-ben csatlakozott, ahol elsősorban jelentős banki adattárház projektek vezetésével foglalkozott. 2003-tól projekt igazgatóként az összes pénzintézeti projektért felelt, 2004-től pedig a pénzintézeti szektorért felelős üzletág igazgató volt az IQSYS Zrt.-ben, majd 2009. januártól pénzügyi- és kontrolling igazgató. |
 Kovács András Üzletfejlesztési igazgató
| Kovács András 2009. januárjától tölti be az IQSYS Zrt. üzletfejlesztési és marketing igazgatói posztját. 1977-ben szerzett villamosmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Pályafutása elején számítógépes folyamatirányítással és irányításelmélettel foglalkozott a MOL/Olajterv-ben, majd az MTA SZTAKI-ban. Később érdeklődése fokozatosan a szoftverfejlesztés és a szoftver technológiák felé fordult. 1997-ben csatlakozott az IQSYS Zrt. egyik jogelodjéhez, az IQSOFT Rt-hez ahol először mint alkalmazásfejlesztési üzletág vezetője dolgozott, majd több vezető beosztás után 2003 márciusától a technológiai igazgatói pozíciót töltötte be. Üzletfejlesztési és marketing igazgatóként elsősorban az IQSYS termék és technológiai portfoliójáért, a kapcsolódó fejlesztési technológiákért valamint az üzletfejlesztési és marketing területek irányításáért felelős. Célja a fejlesztési technológiák és folyamatok hatékonyságának és a cég innovatív képességeinek folyamatos fejlesztése. |
 Horváth Gábor Kereskedelmi igazgató
| Horváth Gábor 2010 decemberétől az IQSYS Zrt. kereskedelmi igazgatója. Gábor 2003 óta dolgozik az IQSYS Zrt-nél különböző kereskedelmi vezetői pozíciókban. Diplomáját az ELTE TTK matematika-fizika-számítástechnika szakán szerezte 1991-ben. Ezt követően az APEH SZTADI Szoftver osztályán majd a Hewlett Packard Magyarországnál dolgozott előbb műszaki, majd később kereskedelmi pozíciókban. |